Five Nights at Freddy's 01

Szofi vagyok. Iskolát végeztem így munkát kerestem. Találtam is egyet, de az életemet fenekestül felforgatta.

Első éjszaka

- Hamarosan megyek dolgozni. – kiáltottam és az ajtó felé indultam.

- Milyen munkát találtál? – kérdezte lakótársam, Barbara.

- Egy pizzázóban leszek biztonsági őr. Végre egy éjszakai meló, ráadásul rengeteget fizetnek.

Barbara dermedten meresztette rám szemeit. Egy kissé meglepett a reakciója.

- M-melyik? – kérdezte alig hallhatóan.

- Nem emlékszem a nevére, de valami animatronikokkal rendelkező pizzázó.

Barbi megragadta a karom. Szeme rémült volt, megijesztett.

- Ne menj el!

- D-de kell egyMUNKA! – kirántottam kezéből a karom s elindultam.

Kiszálltam az autóból. Egy barátságtalan épület volt a sötétségben. Beleborzongtam a látványba, majd megpillantottam egy szobát ahol égett a villany. Odasétáltam a bejárati ajtóhoz, ám a kulcs nem volt meg. Már azon voltam, hogy felhívom a főnököm, amikor az ajtó lassan, nyikorogva kinyílt.

- V-van itt valaki? – szóltam be a sötétbe.

Megszólalt egy telefon melytől összerezzentem. Óvatosan beléptem az étterembe és elindultam a fénylő szoba felé. Egy kis pánikszoba volt egy laptoppal és papírokkal. A telefon még mindig csörgött az éjszaka csendjében így, hogy elhallgasson felvettem.

- Helló! Itt az előtted lévő biztonsági őr. Gondoltam segítek pár dologban.

Valami leesett kint az előtérben. Egy pillanatig megállt bennem az ütő, majd fellélegeztem.

- A laptopon tudod nézni a kamerák képét. 11 szoba van, amit figyelned kell.

Benyomtam a gépet. Egy raktár képét mutatta, itt voltak a robotok. Gyorsan körbenyomtam a kamerákat. Hatalmas volt ez a pizzázó!

- Öhm… az animatronikok esténként szabad módban vannak, ami miatt néha sétálnak. De ne aggódj e miatt!

Elkerekedett a szemem. Lábam remegni kezdett és elkezdtem félni.

- Csak… ha észrevesznek rádtámadhatnak, mivel nem ismernek fel, mint embert és bajod eshet. Hehe…

Nem akartam hinni neki. Megpróbáltam lenyugtatni magam de a testem nem akarta abbahagyni a remegést.

- Ja, és híján vagyunk az energiának is. Csak, de csak is akkor csukd be az ajtót, ha muszáj!

Milyen biztató! Kinéztem az ajtón, de sötétség honolt mindenhol. Sóhajtottam majd visszaültem a géphez. Az egyik robot felém nézett. A szívem verése fokozódott. Ez képtelenség! Ezeknek nem lehet saját akaratuk!

Végignéztem a kamerákat majd sóvárogva néztem az ajtó gombjára.

- Csak megpróbált megijeszteni… - nyugtatgattam magam, de minden hiába való volt amint újra a raktár kamerájához értem. Az egyik figura eltűnt. Nem hittem a szememnek! Hátrahőköltem az asztaltól s az ajtón kinézve megnéztem, hogy nincs-e itt. Visszaültem az asztalhoz és átfutottam a kamerákat a robotot keresve. A szobámtól két teremre volt. A kíváncsiság és a félelem kavargott bennem. Összeszedtem magam, sóhajtottam s belevetettem magam a munkába. Tanulmányoztam azt a figurát ami elindult a helyéről. Olyan volt mint egy nyúl. Ahogy a meredt, mű szemeibe néztem különös érzés fogott el. Már nem féltem annyira, sőt! Valamiért úgy éreztem segítenem kell neki. Megőrjített ez az érzés. Hatalmas robaj csapta meg a fülem, majd megnéztem a raktár kameráját. A második animatronik is eltűnt. Pörgettem a kamerákat de sehol nem találtam. Felfigyeltem egy teljesen fekete kamera képre. A konyha volt, de csak hangot tudott közvetíteni, melyek nem voltak túl barátságosak, hisz valaki BIZTOS pakolt ott valamit.

- Érdekes éjszaka lesz… - sóhajtottam.

05:54. Mindjárt 6 és húzhatok erről a kibaszott helyről. A nyúl a nagyteremben, a csirke, mert az ez csirke, meg újra a konyhában csörömpölt. Már nem maradt túl sok energiám ezért kinyomtam a gépet. Kíváncsi voltam 6-kor hogy fogok kijutni. Összeszedtem a cuccaim, de megdermedtem. Mellőlem hörgött valami… nem, nem is hörgött… ez más. Odafordultam a tőlem jobbra eső ajtóhoz. Elállt a lélegzetem. A nyúl kukucskált az ajtón. Megdermedt mindenem. Mit fog ez velem csinálni?! Tényleg olyan veszélyesek?! Ez… lehetetlen! Becsuktam a szeme és remegve a sarokba hátráltam. Bimm, Bamm, Bimm, Bamm… Lejárt a munkaidőm. Felpattantam és minden bátorságom összeszedve kirohantam az épületből. Kis híján a halálból visszatérve lihegtem a kocsiban. Kezem fehér volt és remegett. Visszanéztem az épületbe. Sehol senki és semmi. Képzelni csak nem képzeltem. Holtsápadt arccal indítottam az autóm és elhajtottam. Akinek ép esze van új munkát keres, de engem érdekelt, hogy mi folyik itt.

Első éjszaka: TÚLÉLVE

Írta: Szofi-chan